Már régóta elszerettem volna menni olyan helyre fotózni, ami "művész szemmel" nem giccses. Azaz nem Duna-part, nem naplemente, nem huszárok, nem Lánchíd, nem virágok és nem is huszárok naplementében a Lánchídon a tavaszi napsütésben. Mert ugyebár ez mind giccs(...)
Múlt héten már nagyon nem bírtam magammal szóval legjobb barátnőmmel, Hegával és Anyukámmal útnak indultunk, úgy, hogy majd csak lesz útközben valami jó. Nem is kellett kimennünk a kerületből, máris volt "jó". Méghozzá Pestújhelyen az Észak-Pesti kórház, amiről nem is tudtam, hogy ilyen hatalmas. Hál' Istennek nem voltam ott sokat ez előtt.
A közel 7 hektáros területen 1985-óta több mint 30 kisebb-nagyobb épület áll. Áll? 1991-óta inkább csak álldogál, de leginkább bomlik. Ezekből az épületekből ma körülbelül hármat használnak.
Az épületegyüttest alapból kórháznak építették, szecessziós stílusban ( első hét épület), majd folyamatosan bővítették, főleg a II. Világháború után, - amikor is a szovjetek kisajátították - monumentális épületeket húztak fel a már meglévők mellé, persze nem volt cél a szecessziós irányzat folytatása (bár már az első bővítésnél sem). Ezt nem tudtam eldönteni, hogy jó vagy rossz-e, de mindenesetre érdekes látvány, ahogyan majdnem egy századnyi építészeti műremek bomlik, foszlik, rohad egymás mellett.
Sajnos nem készültem eléggé, nem számítottam ennyi információra. De most, hogy már felmértük a terepet, biztos, hogy visszafogok menni. Igazi "fotósparadicsom" :D Az időjárás is "sajnos" túl jó volt. Milyen jó lett volna ködös, esős időben ott fotózni, de ami késik nem múlik! Így legalább jó diszharmonikus képeket készíthettem. Sötét, hideg, lepusztult mocskos épületek verőfényes napsütésben...hmmmm.... izgi.
A portás bácsi, aki beengedett minket, nagyon aranyos, szívesen segített nekünk és persze mindenről elmesélt mindent, amiből őszintén szólva nem sok maradt meg, mivel a vizuális élmény sokkal jobban lekötött. Nem is mesélek többet a kórházról, inkább illusztrálom az ott készült képekkel.
